malac2015.jpgRábólintottam az ajánlatra, így nemsoká új időszámítás kezdődik.
Annak nagyon nem örültem, hogy az augusztus 31-én leadott autómmal két hét alatt gyakorlatilag semmi nem történt, leszámítva egy olajcserét, amit nem kértem. A szerelő, a lakatos és a fényező osztott-szorzott és közölte, minimum 500.000 Ft lesz a felújítás, vagy valamivel több, ugye egy ilyen öreg autónál nem lehet tudni, hogy amikor ízekre szedik, mi esik szét - meg mit barmolnak el, de ezt már én teszem hozzá. Nem fogok tudni ott állni mellette és láttam már olyat, hogyan vigyáz egy akármilyen szaki arra, ami nem az övé.

Két szerelő is megállapította, hogy motorikusan nagyon jó állapotban van a malacom. Azt kölökkoromtól kezdve tudom, hogy az autóban a lemez az érték, nem a motor. Most a lemezt fogják megreparálni, vagyis darabokra szedik, meglakatolják, fényezik és összerakják. Újabb egy hónapig lesz távol és utána derül majd ki, hogy mit műveltek vele.
Igen, kockázat, de ennyit talán megér.

Ezzel a hibalistával adtam át:

  • nem működik az ABS (ígéretet kaptam rá, hogy megcsinálják, eddig senkinek sem sikerült, beleértve a márkaszervizt is, 3 és fél éve járok nélküle)
  • cserére szorul a központi zár, a jobb első ajtót nem mozgatja, a megszokott szerelőm javította néhány hónapja és akkor azt mondta, hogy olyan szakszerűtlenül szerelték be összevissza furkálva a lemezt, hogy csoda, hogy eddig kitartott (15 év!)
  • két lyuk van az alvázon
  • átrozsdásodott a lemez a tanksapka körül
  • a jobb első kerék felől mosáskor beázik az utastér, pontosabban a műszerfal, ahol a belső ventilátor van
  • a javítást követően billeg a vezetőülés

 

Közben az is eldőlt, hogy mi lesz a következő autóm és a jegyzőkönyv kedvéért elmondom a keresgéléssel töltött két hónap érdekesebb  tapasztalatait.

  1. Rengeteg használt autó van a piacon, közöttük akad talán három is, amelyik megbízhatónak tűnik, ezért új autó vásárlása mellett döntöttem.
  2. A Mazda6 és a Honda Accord nagyobb darab embernek kényelmetlen.
  3. A Toyota Avensis ezerszer jobban néz ki, mit 1998-ban, amikor szerencsém lett egy nullkilométereshez, de a külcsín lekörözi a belbecset, ráadásul nem is kicsit túlárazottnak tűnik.
  4. A Mitsubishi és a Nissan autói közelről rendkívül igénytelenek, az utastér csupa olcsó, gagyi műanyagból áll, az egész a spórolás levegőjét árasztja, ugyanakkor csúnyán vannak összehányva, a vizsgált Mitsubishi bemutató autó csomagtartó fedele pl. egy iparitanuló minőségben ferdén visszahajlított, sorjás lemez, amit vastag festékréteggel tettek egyenletessé. Mindkét autónál, visszaköszönt a japán autóipar 20 évvel ezelőtti rossz híre, hogy a festék belső oldalán túl vékony a fémbevonat.
  5. kia-optima.jpgEmlékezetes marad a KIA egyik márkakereskedője, aki a KIA Optimát úgy mutatta be, mint a világ momentán legjobb autóját (szerintem a Ferrari és az Aston Martin szégyenében elbújt ezekben a percekben) és azzal igyekezett meggyőzni, hogy egy márka sem ad 7 év garanciát a járgányaira. Azt nem tudhatta szegény, hogy a Porsche Hungária garanciája kapcsán már milliókat buktam egy szar autón, tehát engem a garancia nemigen győz meg, hiszen el lehet játszadozni hét évig úgy, ahogy a Touaregemmel történt: sűrűn jártam javításra és mindig azzal kaptam vissza, hogy no most már jó - és soha nem tudták rendesen megcsinálni. Megjegyzem akkor úgy döntöttem, hogy soha többet Porsche Hungária így most meg sem néztem a Skoda SuperB-t, pedig szóba jöhetett volna, de az említett cég importálja.
    Még egy apróság: a valóban szép Optimát magasztaló kereskedő a VW Passatot paszatnak ejtette, így a malacorrúmnak szűk körben lett egy újabb neve, némi emlékező bazsalygással körítve. :-)
    Ja, és nem az Oprtimát választottam.
  6. Rengeteg fölösleges szirszar van az új autókban, néhány éve felsoroltam közülük párat, ami szerintem csak bajnak van egy verdában, azóta csak szaporodtak, mintha nagyon unatkozna az elektronikai ipar. A sávtartás meg a követési távolság ellenőrző egyes autókban széria tartozék, ahol nem lehet kiiktatni, onnan tovább is léptem, nekem ne avatkozzon be az elektronika a vezetésbe akkor sem, ha tökéletes, de ugye volt alkalmam drágán megtanulni, hogy az elektronika korántsem tökéletes, képes ipari hulladékká silányítani egy tizenmilliós prémium kategóriájú autócsodát.

 

Itt tartunk ma, tehát megkockáztatom az ajánlatban szereplő összeget, mert csekély töredéke annak, amit egy új autón az első évben veszítenék, és bár presztízsszempontok egyáltalán nem befolyásolnak, nekem sokkal érdekesebb egy jól karbantartott régi autó, mint egy csilivili új.


Köszönöm a kitartó figyelmet néhány kedves olvasómnak, akik naponta benéznek, hátha történt valami. Főleg az ő kedvükért írtam össze mindent.

kilometerora_1.jpg

tankspaka.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://malacorru.blog.hu/api/trackback/id/tr727792532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.09.17. 17:39:03

Mint aki nem rendszeres olvasó, kérdezi: nem lenne értelme egy sokkal célszerűbb hobbiautót keresni? Mondjuk valamit hátsókerékhajtással, pl orrmotoros Porsche?

Az Optima tényleg szépre sikerült. De azért ha prémiumáron adják akkor valamit nyújtani is kell a 7 év garin felül. Nem tudom hol képezik az eladókat, de néha a kincstári optimizmus kicsit túlárad belőlük.

malacpassat · http://malacorru.blog.hu 2015.10.01. 23:40:32

@Ződ2000: nem tudom, hogy lenne-e értelme másik hobbiautót keresni, nekem eszembe sem jut, már csak azért sem, mert számomra ez AZ autó. 16 éve hajtom és negyedmillió kilométert tettem bele. Jártam vele a horvát tengerparton, az osztrák és a svájci hegyek között, álltam luxushotelek és puccos irodaházak parkolójában, de sokszor Kőbányán is egy romos ház mellett, ahol a szemben lakó bolond némber meg is rongálta. Talán nincs is tárgy, amihez ennyire ragaszkodom.
süti beállítások módosítása