A rendőripari szakközépben külön tantárgy a forgalomirányítás és mint a mellékelt ábra mutatja, nem véletlenül.

Mindig a hideg ráz ki, amikor egy útépítésnél a segédmunkás felveszi a láthatósági mellényt, a kezébe kap egy palacsintasütőt és nekiáll leállítani a forgalmat.

Először is szerintem egy segédmunkásnak, de még egy szakmunkásnak sincs joga ahhoz, hogy feltartóztasson egy gépjárművet. Mezei gépjárművezetőként nem is vagyok köteles egy ilyen jelzést figyelembe venni!

Másodszor a forgalom irányítása komoly dolog és sokkal több alkatrész kell hozzá, mint egy palacsintasütő, meg egy láthatósági mellény, meg uram bocsá' még egy walkie-talkie is.

Ma például két ilyen szaki hosszú időre megbénította a Veres Péter út - Vidámvásár út kereszteződését.
Ha lett volna egy kis eszük, akkor a használható félpályára csak annyi autót engednek be, ami a következő zöldnél át is halad a kereszteződésen, ám ha van ennyi eszük, akkor nyilván találnak jobb munkát is, mint útépítésen segédkezni.
Ám nem volt semmi eszük, így útépítő segédmunkásként okosan elintézték, hogy mindkét irányban beduguljon a forgalom és a kifelé menő sor belógjon a HÉV-átjáróval nehezített kereszteződésbe, lebénítva azt is.

Ők ketten a sárga mellényükben azonban ebből mit sem észleltek, rettenetesen élvezték a pillanatnyi hatalmukat és az egyre idegesebb autóözön közepén foghíjakat felfedő vigyorral vókitókin keresztül szórakoztatták egymást.

A jogszabály egyelőre őket védi.
Nem ártana mielőbb változtatni rajta!

A bejegyzés trackback címe:

https://malacorru.blog.hu/api/trackback/id/tr673331439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BigPi 2011.10.27. 07:45:39

Munkavédelmi órán te mit csináltál?
Aludtál!
Az arra kijelölt segédmunkásnak nem csak joga, de kötelezettsége is. Amit neked mezei autósként figyelembe kel venni.
Tárgyi feltételként is elegendők azok amiket leírtál.

Minden bizonnyal tanítják a rendőr szakközép iskolában a forgalom irányítást is, de ők is aludhattak az oktatás ideje alatt. A legtöbb rendőr ugyan azzal a szakértelemmel áll a forgalom irányításhoz mint a szóban forgó segédmunkások.
A kérdés az, hogy az autósok többsége igénnyel-e nagyobb felkészültséget.
Szerintem nem.

LallR 2011.10.27. 09:21:00

miért nem hívtál rendört? Hát ha jobban bedugították volna a forgalmat...Bár útépítésnél köteles vagy a sárgamellényesek forgalomirányítását elfogadni..

Semp 2011.10.27. 20:00:29

"Kresz 7. § (2) Ha a forgalmat jelzőőr vagy polgárőr irányítja, köteles azt az egyéb veszélyt jelző táblával - a jelzőőrre vonatkozó kiegészítő táblával együtt - a külön jogszabályban meghatározottak szerint előre jelezni."

Szóval nem ám csak úgy hammcipóbekaplak, hanem tábla is kell, ahhoz meg gondolom, engedély - az engedélyt meg már csak hozzáköthetnék valami félórás kiképzéshez.
süti beállítások módosítása