Ritka kellemes élményben volt részem.
A hétvégén bevállaltam 450 km-t, egy napra.
A malacorrú másfél éve nem ment ennyit egyfolytában és az utóbbi hónapokban produkált egy-két kellemetlen dolgot a leállástól a kipufogó-leszakadásig.

Kissé (talán túl) óvatosan vágtam neki az autópályának.
A megszokott zörgések közül csak egyetlen egy jelentkezett, lett viszont egy új kotyogás.
Gelsystem kolléga írta, hogy a vizsgán úgy szétrázták futóművét, hogy toronycsapágy csere lett a vége. Nekem is a vizsga utáni első úton kezdett hangicsálni ez az új valami.

A sebességet megérzés alapján választottam.
115 km/h.
Úgy éreztem, ennél több már gyilkolászás lenne.
Aztán jött egy 120-as korlátozó tábla, itt már vissza kellett vennem, mert 130-cal mentem.
200 km után meg 135 volt a kívánatos.
Nem is történt semmi különös.

Hazafelé már éjszaka jöttem, gyönyörű holdfényben.
Megintcsak az ösztöneimre hallgatva választottam sebességet: 140.
A motor gyönyörűen muzsikált, a malac repült.
A Pink Floyd egyik 1977-es száma járt a fejemben: Pigs on the wing.
Sokáig nem is találkoztam senkivel.

Rég okozott az autóvezetés ekkora örömet.
Egy 18 éves VW Passat, 284.000 km-rel és 8,2-es fogyasztással.
 


 

A bejegyzés trackback címe:

https://malacorru.blog.hu/api/trackback/id/tr173315249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

biker_kolee 2011.10.21. 20:07:18

Hmmm, ismerős. :) Csak éppen - ahogy már számtalanszor írtam - 20 éves Polo, 313e Km-rel, és 4,5-es fogyival. :)))) Természetesen hang és zaj nélkül, 110-es utazóval.

biker_kolee 2016.07.05. 15:22:10

@malactulaj: Hú, 4 év alatt mentem 40e Km-t? Azóta mondjuk abszolút hobbiautó lett, de a fogyasztás, az élmény nem változott. Igaz, azóta kapott egy szolid ültetést és pattog mint a'állat, de valamit valamiért. :)
süti beállítások módosítása