Átbillentem a japán autósok közé, egyelőre csak lélekben.
Volt már Toyotám, 0-24e km-ig hajtottam egy Avensist és nem voltam oda tőle, örültem, amikor letehettem.
Most megint a Toyota felé érdeklődöm.
Mert soha többé Volkswagen, a malacorrúmmal őrzöm azt, amit ez a márka hajdan jelentett és ez a blog meg néhány ősz hajszál emlékeztet arra, hogy a gyatra Bosch elektronika a hazai márkaszerviz slendriánságával karöltve talán örökre elintézte a VW-t.
Kíváncsi vagyok, meddig tart Magyarországon a Volkswagen fétis, aminek kizárólag a dicső múlt az alapja. Hogy valamikor ez a cég olyan autókat gyártott, amelyek tizen-huszonévig megállták a helyüket az utakon.

A Toyota mellett szól az amerikai utam, amikoris közel hatezer kilométert mentem egy Toyota Siennával és beleszerettem. A méretbe, a tempomatba, az automatikába, a kényelembe, a tökéletes biztonságba.
Bár csak egy szimpli bérautó volt, TÖKÉLETESEN muzsikált benne minden.
A Siennát Európában nem árulják, nem is tudom, mi lenne az itteni piaccal, ha megjelenne annyiért, amennyiért az USA polgárainak kínálják. Akkori árfolyamon ötmilla alatt volt az ára!

Sienna nem is kellene, túl nagy, 9 személyes, stb, de a Verso épp megfelelő és nagyon hasonlít rá. Olyan mint a Sienna, csak két számmal kisebb.

Kísértésbe ejt a Honda.
A napokban ültem egy Honda Accord Tourerben.

Ilyenben itt, ni!
Nagyon tetszett.
Azt az apróságot leszámítva, hogy most már jó eséllyel csak a 2012-es modellre nevezhetnék be, ami legkorábban februárban érkezik és a fene tudja, milyen lesz.
Kellemes volt Honda Szabó munkatársa, bár csak feleannyit tudnának a hazai autókereskedők, mint ő - nem csak az autókról, nem csak a márkáról, hanem arról is, hogy kell bánni egy potenciális vevővel.
Szimpatikus, hogy Japánban készül, szemben a Toyota Versoval, amit a török efendik gyártanak és ugyan éljen a minőségbiztosítás, én mégis jobban bízom egy olyan verdában, amit a szorgalmas, lelkiismeretes japánok raknak össze, mint amit a törökök.
Utóbbiak csinálják csak a kebabot meg a giroszt, az autógyártás az komoly dolog!
 

Nagy kérdés még a SUBARU.
Vajon hogy viszonyul a másik két japán márkához?
Azt tudom róla, hogy a tulajdonosaik esküsznek rá és valami miatt zokszó nélkül kivárják azt a két hónapot, amíg egy alkatrész megérkezik hozzá.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://malacorru.blog.hu/api/trackback/id/tr53183718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása