Megvolt az első hosszabb út a Turázzsal.
Berlin.
Oda 900, vissza 1150 km.
Átlagfogyasztás kicsivel 10 alatt!
Vissza Regensburg felé jöttem, vállalva a kerülőt, mert a szlovák és a cseh autópályákból nem kérek többet, hiába van érvényes befizetésem rájuk, inkább az ingyenes németek.
A Pozsony-Prága autópálya egyenesen botrányos minőségű.
Olyan, mint régen a balatoni: betonlapok, de iszonyú zakatolással.
Brnoba egyenesen bevisz az út és amikor az ember messzire megy és még az út feléig sem ért, akkor nehezen viseli a városi dugót és lámpás kereszteződéseket.
Eddig úgy tudtam, hogy Európa autópályáin egyetlen lámpás kereszteződés van, a XV. Szerencs utcai, hát egy nagy túróst!
Prága után meg elfogy az autópálya és hegyi utakon, falvakon és csodás tájakon visz az országút, de ez megint csak kit érdekel, amikor még mindig több száz kilométer van előttünk.

Beálltunk a szálloda belső udvarára, amit 4-6 emeletes lakóházak vettek körül.
Vasárnap reggel sikerült felébreszteni mindenkit.
A mágneskártya nélkül mentem az autóhoz a napszemüvegemért, sebaj, majd átállok a kódpadra, igenám, de hiába kapcsoltam át és hiába adtam be a kódot, csipogással jelezte, hogy itten most nemsoká riasztás lesz, kérem.
Elindultam fel a szobába a mágneskártyáért meg a rablásgátló leírásáért, már a liftben hallottam, hogy ordít az autóm.
Sebaj, gondoltam, egy perc múlva úgyis abbahagyja.
Hát nem hagyta abba.
Dudált szaggatottan egészen addig, amíg
1. felértem a szobámba
2. megküzdöttem az ajtózárral (kopott, régi zárbetét, a recepciós lány mutatta meg, hogy kell megnyomni a betét bal alsó sarkát, hogy kijöjjön belőle a kulcs)
3. kinyitottam a bútorszéfet
4. kivettem belőle mágneskártyát és a Turázs gépkönyvét a rablásgátló leírásával
5. visszazártam a bútorszéfet
6. becsuktam a szobámat
7. kissé már idegesen kicibáltam a zárból a kulcsot, közben hallottam, hogy a szobámban csöng a telefon, nyilván a porta akart szólni, hogy gáz van
8. megvártam a liftet (jó soká jött)
9. lementem a portára
10. kimentem az utcára, megkerültem a tömböt
11. a szállodától kapott kulccsal kinyitottam a belső udvar kapuját
12. odamentem a folyamatosan üvöltő autómhoz
13. bocsánatot kértem az ablakokban és az erkélyeken figyelő, főleg pizsamás emberektől
14. újból beadtam a kódot
15. megnéztem a gépkönyvben, mit csináltam rosszul: SEMMIT!
16. sokadszor beadtam ugyanazt a kódot
 

erre belül pittyegett, kívül meg elhallgatott a dög, amit akkor már nagyon utáltam.

Kiszálltam és megint bocsánatot kértem a közönségtől, németül, angolul, olaszul és franciául, majd meghajoltam.
Nem lepett meg, hogy EGYETLEN DÜHÖS ARCOT SEM láttam, a közönségem nagyobb része elnézően mosolygott, bólintott, integetett.
Hiába no, egy valóban boldogabb országban történt mindez.
Az autómat ők csinálták, hát most megkapták, hogy egy magyar cég belepiszkált az ipari csodájukba, de ez utóbbit ugye ők nem tudhatják.
Nem is tudják meg soha!

A jövő héten visszamegyek a géppel ehhez a rablásgátlós céghez.
A Porsche Pesttel már beszéltem az utazás előtt, kértem, hogy szereljék ki ezt a szart az autómból és adják vissza a pénzt.
Kaptam erre egy nevet és egy telefonszámot a beszerelő cégnél, állítólag majd ő  mindent kijavít.
Hát nagyon kíváncsi vagyok.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.