Jónéhány tényező emeli az autóm értékét.

Én még tanultam politikai gazdaságtant, amiben az alapok alapja volt, hogy mindennek van használati értéke és értéke, a kettő nem összekeverendő, majd mert baj lesz, pl. utóvizsga, vagy a szociálizmus bukása. (mindkettő bekövetkezett, pedig garantáltan nem kevertem össze)

Az én malacorrúm nem egy szakadt vén csotrogány, hanem egy gondosan karbantartott, szép állapotú  járgány, ami ráadásul mindig tiszta is.  Lassan eljutunk oda, hogy megnéznek az utcán, különös tekintettel a márkatársakra, de volt már olyan, hogy egy parkolóban leszólított egy fülig érő szájú fiatalember, akiről először azt hittem, hogy Jehova tanúja és Krisztus földi királyságáról fog mesélni, de nem, ő lelkendezett, hogy neki is volt malacorrúja és hogy az enyém mennyivel szebb, vajon eredeti-e rajta a fényezés?
(eredeti)

Ahogy telik az idő és a többi malacorrút kezdik leselejtezni meg csontig lenyúzni, egy ilyen szép állapotú darabnak nő az értéke, bár soha eszembe nem jutna eladni.

Ahogy pedig egyre nagyobb a válság, úgy kerülök mind távolabb attól, hogy új autót vegyek. Nem mintha nem volna rá pénzem, mert van, hanem mert nem látom értelmét. Talán ha az autóipar és -kereskedelem védelmében eltörlik a regisztrációs adót. Németországban nagy kereskedelmi fellendülést eredményezett néhány hasonló intézkedés.  a részletek itt

A népítélet gyűjteménybe még azt írtam, a következő autóm Honda CRV, nos ez már biztos nem így lesz, a VW Touareg és a Toyota Land Cruiser van versenyben nálam és az utóbbi áll nyerésre. De ebben a helyzetben új autót venni - nos az maga a dilinyó.
Szerintem.

Ettől a verdám még értékesebb lett.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.