A második idevágó sztori másodkézből való.
Közeli hozzátartozóim járták a várost autóvásárlási céllal.
Az ő előzményük: soha többet Volkswagen, merthogy nagyon megjárták egy nullkilométeres Borával, amire a szervizben a sokadik garanciális javítás után azt mondták, hogy ez ilyen, ennyi pénzért ennyit tud.

Ők is a Szentendrei úton szereztek kellemes élményt, mégpedig a Peugeot Kovácsnál, amiről mindenki tudja, hogy a siker kovácsa.
Elmondták nekem, hogy kell sikert kovácsolni, lehetőleg tartósan.

Bő negyedóra volt még hátra a nyitva tartási időből, amikor beálltak a cég parkolójába. Kintről látták, hogy az üvegfal mögött jól öltözött, amolyan értékesítő külsejű fiatalember merül el a monitorjában. Elindultak tehát befelé.
A fiatalember is észlelte őket, felpattant az asztalától és sietve a bejárat felé indult.
Udvariasan fogad minket, milyen előzékeny - gondolták a potenciális vevők.
Ám tévedniük kellett.
A sikerkovácsos Peugeot alkalmazott - anélkül hogy rájuk nézett volna - az orruk előtt kulcsra zárta az ajtót, majd visszaült a gépéhez és rezzenéstelen arccal nézte tovább a monitort.
Hogy pasziánszozott, vagy Honfoglalózott éppen, az nem derült ki, sőt az sem, hogy egyáltalán be volt-e kapcsolva a gépe.
Csak az volt egyértelmű, hogy aznap már nem kér többet a látogatókból.
Ezek után a látogatók sem kérnek többet sem a Kovács-féle sikerből, sem pedig a Peugeot-ból.

Azt már csak én teszem hozzá, hogy vihetnének ennek a csókának egy üveg pezsgőt, ugyanis ők jártak jobban azzal, hogy nincs Peugeot-juk.
Csak bosszankodnának vele.
Többet mint a Borával.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.