malacpassat 2017.08.29. 20:59

Bölcsődal

001.JPGHej te bölcső, miért rozsdásodtál szerteszéjjel?
Még szerencse hogy az olajcsere kapcsán Siklósiék észrevettek.
Hej te bölcső, miért kerülsz te 280.000 Ft-ba?
És ha már aranyárban mérnek, miért nem vagy beszerezhető?

350.000 kilométer közelében járunk.

 

A malacorrúm felújítása négyszer annyi ideig tartott, mint amilyen ígéretet kaptam, de legalább többe került, mint az eredeti árajánlat duplája. Volt még szükség utolsó simításokra, amiket másokkal csináltattam meg, a szellőzőcsatornát a Mérnök úrral (aki önálló posztot is jegyez ebben a blogban), az olajproblémát meg a beázást a régi jó vörösvári szerelőm oldotta meg. Mindhárom munkából az derült ki, hogy az eredeti vállalkozóm az ár (utó)kezelésében profi volt, de szakmai téren mutatott némi gyengeséget, ami meg a precizitást illeti, ott főleg semmit.

A Golf után a malacorrúból a leginkább a tolatóradar hiányzott. Újkorában a Porsche Buda 110e Ft körül szerelt volna ilyet a Golfba, az akkori tulaj valamelyik hipermarketben 6000 Ft-ért vett egy szettet, ami annyira bevált, hogy ugyanennyiért vett egy ugyanolyat.

tolatoradar.jpgEzt a kütyüt kértem a felújítást végző szerelő úrtól, hogy tegye bele a malacorrúba. Ő akkor két nap múlva felhívott, hogy a radar érzékelőit a hátsó lámpára kellene felfúrni és két ilyen huszonéves búráért nem vállal garanciát, fél hozzányúlni, inkább beletesz nekem 116.000 kemény magyar forintokért egy korszerű, csilivili, hiperszuper cuccot, amit a lökhárítóba fúr bele, az biztosan elbírja.
Egy korábbi esettel ellentétben nem volt választási lehetőségem, ezt kértem.
Megkaptam a tolatóradart beépítve és sértetlen csomagolásban a hatezer forintos kínait is, mindezt lassan másfél éve.

Hogy került elő akkor ma mégis?
Úgy, hogy a Golf hátsó lámpáiról az IMO mosó lemosta mindkét érzékelőt.
Ragasztva volt, nem befúrva, tehát vállalkozó uram ezzel is megvezetett.
Nem kellett volna kifúrni a malacorrú lámpabúráit, csak föl kellett volna ragasztani, ami 13 évet biztosan kibír, ahogy kibírta a Golfon.

Kétoldalú tükörragasztó szalaggal ideiglenes visszatettem az érzékelőket, amik azóta kibírtak két IMO mosást, tehát nem olyan vészes a dolog.
Remélem ez volt az utolsó lehúzás, ami a malacorrú felújítása kapcsán kiderült és több csontváz már nem dől ki a szekrényből
Nem tudom elfelejteni, hogy ez az ember arra kért, írjam ki a nevét és a címét a blogomba.
Basszus, megérdemelné!

klima-toltes.jpgA malacorrúm klímája amikor megvettem, bekapcsoláskor fura hangot adott, de működött.
Tibor barátom kajánul megjegyezte, hogy biztos csapágyas :-)
Kevés volt benne a gáz, azért tutult, a hang a következő feltöltéskor megszűnt és milyen jó hogy vissza tudom nézni ebben a blogban, hat éve írtam először klímaproblémákról,  utoljára májusban,  amikoris odaállítottam egy gumiszervizbe és negyedóra múlva elégedetten távoztam.

Most a Golffal jártunk Villányban és környékén - Ördögkatlan Fesztivál volt eddig soha nem tapasztalt hőséggel.
Mit ad Isten, a klíma elkezdett tutulni, ahogy a malacorrún hatéves korában, ráadásul a teljesítménye is vészesen csökkent.
Nézzük a netet, hol van Villány húszkilométeres körzetében egy szaki, aki fel tudja tölteni a klímát. Hurrá, több lehetőség is van, ám - ahogy később kiderült - egyik sem működik! A telefonszámok nem élnek, a műhelyek bezártak, elköltöztek, átalakultak, a net ebből a szempontból használhatatlannak tűnt.

Megkérdeztünk egy helyi embert, aki azonnal javasolt egy műhelyt, ahol foglalkoznak klímával is. Könnyen megtaláltuk, hiszen Villány főutcáján van. A családi házon tábla: nyitva 8-12-ig és 13-17-ig és pont sikerült kifognunk az ebédszünetet. Várni kezdtünk, ám 13 órakor sem történt semmi, sőt, 13:20-ig egyáltalán semmi, csak a nap sütött egyre intenzívebben. Ekkor megkérdeztük a szemben lévő borospincében, mit tudnak a szerelőről? Azt hogy nemrég ment el, de biztos jön vissza, addig igyunk valamit. Jó hideg szikvíz is volt a palettán, beneveztünk rá.
Érkezik a szaki, letámadjuk, igen foglalkozik klímával, de nincs hozzá gáza, a jövő hét végén lesz, visszajövünk?
Nem, de tud valaki mást?
Igen, két cég is van SIklóson.
Nosza, nekiindulunk. Odafelé a klíma már határozottan jobban működött.
Az egyik céget nem találtuk meg a jelzett helyen, nyoma sem volt, a másikat igen.
Örömmel el is vállalták a klíma feltöltését, kedd  reggelre. Akkor péntek kora délután volt.

Szerencse, hogy a klíma összeszedte magát, Villány óta megjártuk Tihanyt és Szigligetet, Telkibányát és Abaújszántót, most legutóbb Sárvárt - és nem sültünk be a verdába.

2017 július 31.
Tanulva a malacorrú kalandos leállásából két hosszabb út előtt kicseréltem a két verdát, inkább megyünk a Golffal, az úgyis hosszabb ideje pihen. Néhány hete meglátogattam és megjárattam a motorját, akkor pöccre indult. Mára semmi feszültség nem maradt az akkuban, hátrafelé kigurultam a garázsból és lendületből indítottam a motort.
Járó motorral visszaálltam a garázsba, a kipufogó vége a szabadban maradt, ám a rablásgátlót elfelejtettem és elkezdett ordítani, ahogy magára hagytam. Kicsit később megint, mert akkor nyitva hagytam a vezető oldali ajtót.

A malacnál aktuális lesz az olajcsere, 10-20 kilométerre járunk a 350.000-től.
Meg nem ártana keresni egy klímaszerelőt.

vw-ora.jpgAz első autómat édesapámtól kaptam kölcsön, egy 13 éves Bogár volt,
Szerettem.
Óragyűjtői szenvedélyem és a Volkswagenek szeretete egyesül ebben a karórában, amit először ma csatolhattam a csuklómra.
Akinek nem ismerős: az óra számlapja az 1971-es Bogár kilométerórája.

A malacorrúm a balatonlellei MOL kút parkolójában maradt és azért nem fejeztem be az itt megkezdett sztorit, nehogy reklámot csináljak egy halom alkatrésznek :-), bár Balatonlellén mindenki azt mondta, hogy a benzinkút be van kamerázva, rendszeresen pihengetnek ott a rendőrök, ergo nemigen kezd ott rossz szándékkal nyúlkálni senki sem.

Tehát 200 kilométert mentünk töltés nélkül, csak akkuról, aztán ahogy a belügyminiszter sms-ben elrendelte, átültünk egy másik gépjárműbe, a malac meg ottmaradt.

Másnap felhívtam a benzinkúton kapott számot és a következő beszélgetésnek voltam szereplője:

- Jónapot kívánok, a lellei benzinkúton kaptam a számát, a generátor problémás Passatról lenne szó.
- Igen tudom, már telefonáltak a kútról, de nekik is elmondtam, hogy hétvégén nem foglalkozik ezzel senki.
- Ez rendben is lenne, de itt nálunk most hétfő délelőtt van.
- Uram, értse meg, én nem vagyok autóvillamosságis, nem tudok magának segíteni.
- Akkor nagyon köszönöm, viszonthallásra.
- De most ne sértődjön meg!
- Én nem sértődtem meg, csak...
- Akkor miért köszönt el?
- Nem azt tetszett mondani, hogy nem tud segíteni? Akkor miről beszélgessünk?

A pofa itt szó nélkül rámrakta a telefont. Miért is nem voltam meglepődve?
A neten kerestem egy jónak tűnő villamossági szerelőt. Találtam is a harmadik próbálkozásra. Felhatalmazott, hogy megnevezzem. Mészárovics László, 0620/972-1997. Ő ajánlott egy autómentőt, aki majd lebonyolítja a szállítást.

Másnap egy korai vonattal irány a Balaton. Az autómentő eljött az állomásra, elvitt a benzinkútra és mielőtt elkezdtük volna csörlőzéshez kicibálni a malacot, tettem egy próbát.
Beültem és indítóztam.
A járgány pöccre indult, sőt, a generátor ledje is sötét maradt. :-O

- Felpakoljuk, uram? . kérdezte az autómentős. - ha csak elkísérem a szervizig, úgy olcsóbb.
- Próbáljuk meg! - merthogy érdekelt, mi lehet ebből.

Az lett, hogy 5 méter megtétele után kigyulladt a piros led: nem megy a generátor. Dudáltam egyet, már kürtnek is ölég beteg volt a hangja. Felpakoltuk a malacot és irány a szerviz.

treleren.jpg

Mester bemutatkozik, belenéz a motortérbe, nem maradhat el az ilyenkor szokásos fejcsóválás, ajjaj, nagyobb a baj, mint gondoltam.
vw-passat-szereles.jpgVan nálam suska, gondoltam én, mert fel vagyok készülve az ilyesmire. Mester mondja: elkopott a csúszógyűrű, de vannak itt más bajok is.
Fiatalúr jön egy rakás szerszámmal, szakszerűen kiszereli a beteg generátort, engem meg elküldenek, órákig fog tartani, ne ténferegjek ott a műhelyben, majd felhívnak, hogy ha kész.

Hirtelen rámszakadt egy fél nap a magyar tenger partján, de valahogy nem tudtam örülni neki.

Annak viszont nagyon, ami ezután történt. Telefon jő, mehetek, kész a malac. Bár a kétkomponensű ragasztónak 24 órát kellene száradnia, de remélhetőleg nem lesz vele probléma, 50.000 kilométert biztosan elmuzsikál. 14.800 Ft lesz.

 

Vidámabban jöttem haza, mint ahogy nekiindultam!

Slovenska Bistrica mellett volt egy pihenő az E57.es autópályán, ahova 159 folyamatosan megtett kilométer utánmalacorru-vw.jpg ki kellett állni, mert felvillant az akku piros ledje. Gyors ellenőrzés: ékszíj tökéletes, akkor nagy valószínűséggel a generátor halt meg. 24 év és 348.000 kilométer után...

Nézzük, mit bír egy akku, nyomás haza, a határ kábé 100 kilométer, csak érjünk át, mert itt a gatyánk rámenne egy vasárnapi javításra. Sajnos eleredt az eső, ami a szakaszosan működtetett ablaktörlő fogyasztása miatt rontani kezdte az esélyeinket.

Aztán átértünk a határon és az eső is elállt.

lelle.jpg

Nagykanizsa után kezdtem érezni a csökkenő feszültséget. Az eső megint eleredt és az ablaktörlő egyre keservesebben vánszorgott. Aztán már csak úgy tudtam ablakot törölni, hogy kikapcsoltam a világítást.

A balatonlellei benzinkútra már a lendület vitt be, elment a gyújtás is. 220 kilométert tudott az akku, a malac leállt. Gyors kérdezősködés a kúton. Épp beállt egy autómentő. 68.000 forintért vitt volna el Pilisvörösvárra, az megköszöntem neki szépen. Az egyik kutas ajánlott egy embert, aki majd munkanapon idejön, kiszereli a generátort, elviszi megjavíttatni és visszahozza. Megadta a telefonszámát.

(folyt. köv)

Frissen levizsgázva visszakaptam a Golfot, be is álltam vele a garázsba, pihenjen.
Maradok a malacorrúval.
A múlt héten (május 30) egy trópusi napon elszállt a klíma. Bekapcsolt és működött gyönyörűen, csak épp a kinti hőséget fújta ránk.
Szombaton akartam csinálni vele valamit, a Hofmann szerviz szombaton zárva, a mögötte lévő Gumax a kiírása szerint nyitva, de a telefont nem vették föl, a mail visszapattant, így a hétvégére maradt a hőség.
Ma nem halogattam tovább, irány a Hofmann.
14.500 Ft-ért feltöltötték, műszerrel megnézték, a befúvón 1 percen belül 10 fok alatti levegő jött az utastérbe.

Ha már gumis, rákérdeztem a gumijaim állapotára.
Szépek, csak épp hétévesek, a szakik szerint meg a gumi nagyjából hatéves koráig muzsikál szépen. Úgy döntöttem, a következő szezon elején csere. Téligumit is kellene cserélnem, mert azok már 12 évesek, vagy még öregebbek.

A malacorrúba éveken keresztül 98-as benzint tankoltam, mert a 95-össel kaptatón fölfelé csörgött a motor. A szerelőm szerint a benzin olyan mint az élelmiszer, a minőségi kaja jobbat tesz az emésztőrendszernek, meg a szervezetnek. El kellene mennünk a 95-ös benzinnel, de sajnos a minőség erősen ingadozik.

Most 95-ös van a malacban és nem csörgünk.
Lehet hogy megjavult a benzin?
Végülis Magyarország jobban teljesít, meg ahogy ma plakátokról megtudtam, büszke európai ország vagyunk! :-)

malacpassat 2017.05.23. 23:34

Vízkeresztség

vizkeresztseg1.jpg

Elkészült és a szélvédő üveg is megúszta. Fel voltam rá készülve, hogy esetleg megsérül és újat kell tenni a helyére, amit olyan nagyon nem is bántam volna, mert a megkérdezésem nélkül olyanra cserélték az eredetit, amin van felül egy zöld napfénycsík, ami a napfénytől nem védi meg a szememet, de a közlekedési lámpa színét jól megváltoztatja. Szóval marad ez így megspóroltam egy új árát, egy tízes munkadíj bánta.

szelvedo-ragasztas.jpgA szerelő szerint a lakatos lelkiismeretesen dolgozott, szép munkát találtak a kéderek alatt, de a ragasztást eltolták. Van ugyanis két típus - amiből az egyik a malacorrú - ahol a kúp keresztmetszetű ragasztót a sarkokban 45 fokban megdöntve kell odanyomni, nos ezt a jómunkásemberek nem tudták, így könnyen beszivárgott a víz, szerencse  hogy csak baloldalon, mert a másik sarokban ugyanez volt a hiba.

Most kiszedték nekem az üveget, kitisztították a ragasztónyomokat és visszatették, majd ami nagyon fontos: az autó a műveletet követően 24 órát mozdulatlanul állt.

Először ugyanis arra gyanakodtak, hogy ezt az időt nem tartották be és ragasztás után néhány órával elindultak vele.

Akár így történt, akár másképp, a malacorrú 2015 júniusában kezdődött felújítása ezzel végleg befejeződött és most boldogan élünk, amíg meg nem halunk.

A Golf Vörösváron maradt, nemsoká vizsgáznia kell, én meg elindultam hazafelé.
Vészes felhők gyűltek az égen.
Úgy gondoltam, a solymári Auchan parkolójában átvészelem, ami közeleg és ki is álltam oda.

Megjött a vihar, amiből ítéletidő lett.
Az ömlő esőt látva eszembe jutott, hogy otthon más fontos munkálatok miatt kivettem a garázs előtti aknát védő szivattyút és a nálam is ez van, akkor a garázsban hasig ér a víz.

Megindultam.
Solymáron tengelyig érő ár hömpölygött szembe, Pesthidegkúton a csatornákból gejzírszerűen tört föl a szennyvíz, pelenkaszagú trutyiban gázoltunk, de menni kellett.

Itthon volt egy kis esőcske, az aknában alig volt víz.

Viszont álltam és mentem is a monszunban, a tetőkárpit csontszáraz maradt.
A műtét sikeres volt!
346.000 km-nél járunk.

Először szeptember végén vettem észre, hogy az új szélvédővel valami nagyon nincs rendben. Leparkoltam a malacorrút egy enyhe esőben és miután visszaültem bele, az ölembe csöpögött a víz. A bal felső sarokban az új kárpit cuppogósra ázott és facsarni lehetett belőle a vizet.
A felújítás fővállalkozója azonnal beavatkozást javasolt, nehogy szétrohadjon a szépen felújított verda, de ennek az lett volna az ára, hogy újból vissza kell menni a fukszos urakhoz, de ők ugye soha többet! Mentünk aztán sokfelé és érdekes módon ha menet közben zuhogott az eső, akkor nem jött be egy csepp sem, meg olykor esőben parkolva sem. Mosóban meg pláne nem.

Most május 5-én álltunk a közeli ALDI parkolójában, esett, beáztunk, utána május 13-ra virradva egy éjszakát a szabad ég alatt, így megszületett a döntés: Vörösvár. A 31 éve jól bevált Siklósi-művek.
Ma került sor az autócserére.

A hosszabb ideje pihengető Golf pöccre indult és megint olyan puhának, finomnak és csendesnek tűnt az öreg malacom után.

2017 március 25.
A Golf március elseje óta pihen a garázsban, három és fél hét után az akkutöltővel kerestem föl, de nem volt rá szükség, azonnal beindult. A malacorrúval távoztam és megkértem a lányokat, járjanak vele egy kicsit. A malacorrú kilométerórája közben 344.444-t mutatott.

2017 március 26.
A lányok kaptak az alkalmon és autókázni akartak a Golffal, ám azt elfelejtettem mondani neki nekik, hogy kódszámmal indul, így élményutazásból riasztás lett. A dolog pozitív oldala, hogy általában egy riasztó megszólalását nem követi semmi, itt viszont harci díszbe öltözve előkerült az összes szomszéd. A lányok telefonos segítséggel megtudták a kódot, ám a Golf ezután nem volt hajlandó elindulni.

2017 március 27.
Gazdi némi lelkifurdalással, PUK kóddal és egyebekkel fölszerelkezve ismét felkeresi a Golfot. A kódpad elfogadja a számokat, önindító megforgatja a motort, ám gyújtáshoz már nincs elég feszültség.
Töltő.
Bő félóra elég és a Golf ismét harcra kész.
Malac marad a garázsban, Golf téli gumikkal nekiindul.

2017 március 29.
Megjelenünk annál a szerelőnél, aki a malacorrú felújítását fővállalkozta és aki a Golfot kezelte addig, amíg az enyém nem lett. Nála voltak a nyári gumik. Utóbbiakról kiderült, hogy 2011 3. hetében gyártódtak, tehát hiába van meg a profilmélység, most indult az utolsó szezonjuk, jövőre már nem pakolom föl ezeket, mert öregek.
Lelkiismeretesebb tisztítás vagy emelés kell ahhoz, hogy kiderüljenek a rejtett disznóságok.
Körbejártam a Golfot és találtam néhány apró sérülést a fényezésen, meg egy kezdődő rozsdásodást a jobb küszöb elején. Megcsináltatnám, de egyelőre gőzöm sincs, hova forduljak, a fukszos urakhoz eszem ágában nincs visszamenni, ők egy életre leszerepeltek, jó szívvel vállalkozót ajánlani meg nem akar, nem tud senki.
Pedig jó lenne ezt a Golfot is megőrizni, mert jó. Megszerettem.

Más.
Néhány éve el kellett szállítani egy kisebb hűtőszekrényt. A családban ez a Golf volt a legkisebb autó és egyedül ebbe fért bele, mert a többinek hiába volt nagyobb a csomagtere, a gép nem fért be az ajtón. Most viszont a négy kerék nem fért el a csomagtérben...

Volt már olyan, hogy tankolás közben leszólított egy másik malactulaj és megkérdezte, hogy nem én írom-e ezt a blogot, meg volt nemegyszer hogy a szembejövő jó állapotú öreg Passat vezetője jó megnézte a malacomat, esetleg biccentett is, ami a régi időket idézte, amikor a 80-as évek második felében egy akkor 16 éves Bogárral jártam és hasonló események történtek.

Most amióta előkerült a malacorrú, három kolléga jött szembe. Kettő nagyon szakadt, a tetejükön létra, bennük vödrök, koszos fólia, szerszámok és egykedvű szaki, a harmadik viszont a Budakeszi úton jött szembe, fekete volt, makulátlanul ragyogott és a vezetője örömmel köszöntött.

Apró öröm, de emlékezetes.

343.992 km-nél járunk.
A verda októberben lesz 24 éves.
Hat és fél évünk van az OT rendszámig.
Vajon megérjük-e mindketten?

Itt a tavasz, már nem kell a téligumi, ezért úgy döntöttem: autócsere lesz, a malacorrúnak járnia kell.
Március elsején a Golf először beállt a mosóba, aztán a malac garazsába.
Az okos gazdi blogot ír arról, hogy a leállított autó akkuját gondozni kell, aztán elégedetten dől hátra, hogy megtett mindent, ezért az akku feltöltésével indult a project, megint nem volt benne annyi szufla, hogy megmozdítsa az önindítót, de egyórás töltés után lett.
Az első út Vörösvárra, a Siklósi művekhez vezetett, ugyanis a bal első kerék belső oldalánál volt a padlón valami folyás, nagyon tiszta olaj a szervóolaj tartálya alatt. Gyors ellenőrzés: minden kicsit túl is van töltve, tessék használni az autót, nincs ezzel semmi baj, jó utat.

Igen, azóta megyünk és tényleg semmi baj.malacorru_1.jpg
A Golf után szokatlan, hogy

  • a központi zár a csomagtartót nem nyitja-zárja
  • tágas a verda
  • ezzel együtt a középső visszapillantó sokkal közelebb van
  • nincs indítózás előtt kód a rablásgátlóba
  • a fényszórókat billenőkapcsoló kapcsolja, nem körbeforgó
  • a tompított fényszóró sokkal kevesebb fényt ad, tényleg, meg is nézem az izzókat meg a tükreiket és ha kell, újítunk
  • a sebváltó nagyobb utat jár be, de sokkal sokkal könnyebben és finomabban
  • érződik a 400 ccm különbség, itthon hármasban fel tudok jönni a hegyre, a Golf néha kettesben is nagyon kapaszkodott
  • hangosabban megyünk. Nem a motor zajos, hanem a hátsó kerekek hangja jobban bejön az utastérbe a felújítás óta, biztos kidobtak valami elöregedett hangszigetelőt. Megnézem majd, hova lehetne betenni egy kis polifoamot.
  • amikor a malacból kihúzom az indítókulcsot, nem kapcsol be az utastér világítás

 

343.489 km

A malac ugye áll a garázsban és várja hogy kitavaszodjon, az akkujára - mint megtudtuk - gyakrabban kell ránézni, meg lesz egy sétánk a szerelőhöz, mert olajfolt lett alatta, szerintem megint a fékolaj,
Golffal járok, 110.000 km-nél és aktuális lett az olajcsere.
A malac felújításán fővállalkozó és a Golfot korábban kezelő szakihoz (a továbbiakban Szaki) már nincs bizalmam.
Legutóbb megnéztük a kipufogót, találtunk rajta egy rést, ahol kifúj, motorfékes hegyről lecsorgásnál meg sípol, Szaki szerint ki kell cserélni a középső dobot, munkadíjjal együtt 45e Ft-ért. Már aznap megkérdeztem Siklósiékat, 24e Ft-ot mondtak rá. Összejött még egy apróság, a sebváltó már az elejétől kicsit nehezebben ment, mint a malacorrúé, mostanra az egyes és a kettes olykor komoly erőfeszítést igényelt.

Bejelentkeztem Siklóiékhoz, megkaptam az időpontot. Ahogy letetterm a telefont, azonnal csörgött.
Szaki volt az, akivel hónapok óta nem volt semmi dolgom, talán október végén jártam nála téligumira váltás végett. Elnézést kért, nem engem akart hívni, autóban ül és mellényúlt. Vannak véletlenek, ugye?

A Golf néhány óra alatt elkészült. A sebváltó kapott egy kis zsírzást, jó lett. A kipufogó újszerű, kicserélni nem kell, nem odavaló bilincs miatt az egyik cső kicsit megnyílt, pasztával kezelték. Olajcsere is történt, egy szűrővel, a pollen, levegő és benzinszűrőt tökéletes állapotban volt, nem kellett piszkálni. 24e Ft-ot fizettem az egészért.

Siklósiék 1959 óta szolgáltatnak. Én 1986 óta járok hozzájuk.
Nem véletlenül.

 

utóirat:
szívből köszönöm mindenkinek, aki rendszeresen visszatér olvasni annak ellenére, hogy ez a blog már csak magamnak érdekes.

no de ilyen sűrűn?

akkutolto.jpgNyáron azzal kaptam vissza a malacorrút, hogy az egyévesnél nem sokkal idősebb akkut ki kell cserélni, mert annyira lemerült, hogy nem fogadja el a töltést.
Kicserélték.
Most ősszel leállítottam. 14 évesek a téligumik, a bordázatuk meg a profilmélységük teljesen rendben van, de a koruk nincs és ez érezhető volt már az utolsó téli szezonban is, amikor jártam vele.
Még az új autónál is jobban kímélem, ezért úgy döntöttem, jobb lesz neki télen a garázsban, járok a Golffal, néha meg beindítom a motort és járatom egy kicsit.
Karácsony előtt már kétszer kellett foglalkozni az akkuval, december 20-án úgy hagytam a verdát a garázsban, hogy most aztán rendben minden.
Igenám, de az akku megint nem működött.
No mostmár elég, lemegyünk a Nándi autóvillamossághoz.
Úgy tudom, Nándi valamikor a híres Nyíri autóvillamosságnál dolgozott, csupa jó élményem volt vele és közel is van. Nyíriékkel is jók az élmények, csak igen messze van az Óbudai temető és nehézkes onnan a tömegközlekedés. Érdekesség: sokan úgy találták meg a blogomat, hogy a gugliba beírták a Nyíri autóvillamosságot, mert a telefonszámát  keresték. Megkérdeztem Nyírit, beírhatom-e, hogy duplán örüljön, aki a malacorrú blogra kattint, de ő azt kérte, hogy inkább ne, így is alig győzi...
Megjegyzem, Nándi telefonját sem a neten találtam meg, hanem megkértem valakit, írja le a kapujáról...

Nándiék kimérték a kimérni valókat, megállapították, hogy az akku csontig lemerült, talán kuka, de majd a töltés után kiderül, viszont nincs semmi extra áramfelvétel, nincs testzárlat, amire gyanakodtam. Hagyjam ott, mehetek másnap, addig feltöltik és ha áll az autó, akkor néha egy egész hétvégére tegyem töltőre, de levihetem hozzájuk és pénzeken zárásra és hétfőn nyitásig ottmaradhat a töltőn.

Hallelúja!

 

Ránézek az autómra, mert ránézett más is és kipróbálta, hogy indul-e. Indult, csakhogy az illető hölgy a vezető oldali ajtót nyitva hagyta és az utastér világítás leszívta a nem egészen két hete feltöltött akkut.
3 perc töltés után beindul.
Megyek vele egy nagyobb kört a városban, jót tesz az akkunak a karácsony előtti forgalomban való araszolás.

Persze ezen nem is nagyon csodálkozom.
Ott áll szegény autóm a garázsban, a kutya se néz rá (ami valahol jó, mert ha egy kutya ránéz az autóra, annak a legtöbbször valamelyik kerék megháromlábazása a végeredménye)

Be akartam indítani a motort és annyi szufla sem volt az elektromos rendszerben, hogy a műszerfal ledfényei felvillanjanak. Rátettem a töltőt, kegyetlenül elkezdett zörögni valami a műszerfal alatt. Rémülten hívom a szerelőt, ő azt mondja, kein pánik, vegyem le a sarut az akkuról és töltsem fel úgy.
Megteszem.
Az akku három óra alatt annyira feltöltődik, hogy pöccre indul a gép.
Járok vele egy kicsit, hadd szokja.

malacpassat 2016.09.27. 16:37

Beázunk...

Egy koraőszi, esős szombaton leparkoltunk 10 percre egy enyhén emelkedő helyre. Az első kerekek bő arasznyival voltak följebb a hátsónál. Visszaültünk a malacbam elindultunk - és ekkor jött a meglepetés. Víz kezdett csöpögni az ölembe. A felújítás során lecserélt tetőkárpit az első szélvédő fölött, a bal felső sarokban teljesen át volt ázva, abból jött az áldás.
Megálltam, kicsavartam, felitattam.
Mentünk tovább az esőben.
Kiszáradt, tehát csak akkor jön be a frissen beragasztott szélvédőn a víz, ha esik az eső és emelt orral parkolunk.
Kívülről nem látszik semmi.
A felújítás óta jónéhányszor  jártunk mosóban, ott nem jött be egy csepp víz sem.
A felújításban fővállalkozó tag szerint a lakatoshoz kellene visszamenni. A fukszoshoz, akivel érthető okokból nem akarok többet találkozni. Mondom az én emberemnek, hogy nem, hozzájuk nem, leszerepeltek szakmailag és emberileg is. Erre türelmemet kérte és visszahívást ígérve elköszönt.
Ennek ma épp egy hete és egy napja.
Még nem hívott.

Tegnap a malacot leállítottam és elővettem a Golfot.  Ideje volt, mert szeptember 5-e óta, tehát három hete állt a garázsban és indításkor az akku jelezte, hogy nem szívesen álldogált ennyit.
Nem tervezem hosszabb időre hanyagolni a kedvenc öreg verdámat, de napi és helyi használatra inkább a Golf, hosszabb távra a Malac - amire a felújítás után rákerült az első karcolás, a bal hátsó sárvédő felső részén van egy nem túl mély, mint amikor egy birka a parkolóban az autóra tehénkedve megy el mellette és a farmer szegecse, a nadrágszíj csatja vagy a slicc cipzárja otthagyja a nyomát.
Hallelúja!

 

malacorru-2016.jpg

Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha az átlag magyar vállalkozónak a lehúzáson kívül az igényes munka is fontos lenne. Akkor például nem kellett volna újból lebontani a műszerfalat és kitisztítani a légcsatornákat valaki másnak lakatos uraimék helyett, akik az előre megbeszélt összeg másfélszeresét tették zsebre.

Megkaptam az utómunka során készült fotókat is, köszönet érte Illés Károlynak.
Ilyen egy 23 éves malacorrú, ha lebontják a műszerfalat.

343.250 km-nél járunk, nincs semmi bajunk, leszámítva azt az apróságot, hogy az egyik ablakemelő kapcsolóban nem világít az izzó.

Bő egy hétig más dolgom volt, mennem kellett a Golffal és nem volt lehetőség a kísérletezgetésre, míg végre el nem jött ez a hétvége.
Megjártuk Tihanyt a malacorrúval.
Kiválóan muzsikál és igen jól néz ki.

Holnap felhívom a mérnök urat és megkérdem, mikor kapom meg az ígért fotókat.

Ha minden igaz, akkor végre elkészült az autóm!
Visszakaptam a "mérnöktől", aki nemrég szerzője is lett a blogomnak. Nagyon örültem, hogy elvállalta, mert az utolsó simításokat végző régi szerelőm nem akart vele foglalkozni, azt javasolta, vigyem oda, ahol felújították, ő egy apró javításért nem akarja lebontani a műszerfalat. Én meg nem akartam a hamukás lakatoshoz visszamenni, elég volt belőle egyszer és mindenkorra.

A hiba: nem tudtam levegőt nyomni a szélvédőre, hiába fordítottam oda az illetékes kapcsolót, a huzat maradt a lábtérben. Azt gondoltam, ezt úgy hagyom, ám jött egy esős nap, amikor a bepárásodott szélvédőn alig láttam ki.
A mérnököm azonnal tudta, hogy

  1. egy fém légterelőn hatalmas lyukak vannak, talán hogy könnyű maradjon, és e lyukakat vékony szivacslappal ragasztják be
  2. e szivacslapok nem élnek annyi ideig, mint az autó, így feltehetőleg apró darabokban zizegnek a légcsatornában
  3. le kell bontani a műszerfalat, ki kell tisztítani a légjáratokat (a klímatisztítás benne volt abban a munkában, ami 1,2 MFt-omba került) kell keresni megfelelő szivacsot és felragasztani a légterelőre.

Örömömre elvállalta és megcsinálta. Megragasztotta még a sebességváltó gombot, amit egyszer valaki már megragasztott és a sebváltó szoknyája kicserélésekor a kezemben maradt, továbbá kicserélt még egy apró izzót, aminek nem tudom a funkcióját, a hamutartó élét világítja meg.

Volt szerencsém látni a fél szatyornyi szivacstörmeléket, amit kiszedett a légcsatornákból.

Ígért fotókat is, remélem, mielőbb elküldi.

 

 

Inkább lássuk a dolog jó oldalát: egy évig készült az autó és végül a régi szerelőm 2 nap alatt megcsinálta.
A Megoldódni látszó olajdilemma posztban 7 pontba szedtem, miért kellett a hosszadalmas felújítás után azonnal szerelőhöz mennem.

  1. nem az olajnyomással volt gond, hanem azzal, hogy a típushoz képest túl finom olaj került a malacorrúba, ami egyszerűen nem volt megfelelő. Ki kellett cserélni a jó öreg 15 W40-re és megjavul minden. Meg akkor kicserélték az olajgombákat is, legyen azok bármik.
  2. a fékrendszer nem megfelelően volt összerakva és légtelenítve, továbbá a régi  szerelőm szerint teljesen fölöslegesen cseréltek fékdobot meg tárcsát, ő nemrég cserélte és jó volt. Egyebekben nem volt probléma a fékolaj beöntőnyílásával.
  3. a jobb hátsó féklámpa azért nem működött, mert a vezeték a bal hátsó féklámpától jön, már ha rendesen csatlakoztatják, de ez az egyéves javítás során kimaradt.
  4. a jobb első helyzetjelző javítása csak egy apró mozdulat volt és a kontaktus hiba elhárítása
  5. az utastér szellőzéséhez nem nyúltak hozzá, azt kérték, vigyem oda vissza, ahol összerakták, ők ezért nem akarják lebontani a műszerfalat.

 

Vagy az autókám még mindig nem százas, de talán nyáron nem lesz azzal semmi bajom, ha az első szélvédőre nem tudok levegőt fújni.

Vacilláltam, kihez vigyem a malacorrút az előző posztban megénekelt problémával.
Az egyiknél még garanciális az autó, a másikban megbízom.
Utóbbit választottam.
Tegnap reggel telefon jön: kiderült a probléma oka: nem megfelelő motorolaj került a rendszerbe, amúgy minden rendben lenne. Összeírtam a tennivalókat

  1. olajnyomás, gombák cseréje
  2. kézifék, túl magasan fog
  3. fékolajszint, beöntőnyílás jól záródik-e
  4. fékrendszer légtelenítése (túl kemény)
  5. jobb hátsó féklámpa (izzócsere után sem működik)
  6. jobb első helyzetjelző világítás
  7. utastér ventilátor, a bal felső állás (szélvédőkre menő levegő) nem állítható be, ha oda fordítom a kapcsolót, akkor is a lábtérbe jön a huzat

 

és járok a Golffal, amiben még búcsúzóul egy huszasért kicseréltek nekem egy jeladót, ami a hűtővíz hőmérsékletét jelzi és pittyegéssel kísért sárga piktogrammal jelzett hibát.

Golf a szerelőnél, mert a százezres szerviz során lecserélt vízpumpából csöpög a fagyálló. A malaccal járok.
A típus fogyatékosságának tartom, hogy

  1. a műszerfalon nem jelzi felvillanó sárga fény az alacsony üzemanyagszintet, pedig ezt a nyolcvanas évek Ladái is tudták. Ott a benzinkutat jelző piktorgram, de nem világít semmi fény, amikor már csak 100 km-re elég a benzin.
  2. az alacsony olajszintet sem jelzi a vörös fény, csak amikor már nagy a baj. Volt is erre precedens, amikor leállt az autó és akkor sem jelezte semmi, hogy azért, mert nincs olaj a motorban.

olajnyomas_1.jpg

Tegnap a délután hőségben haladunk fölfelé a Budakeszi úton, amikoris a műszerfalon szaggatott pittyegő hang kíséretében elkezd villogni a kettes számmal jelölt LED. 17 éve vezetem ezt a járgányt, ilyet még nem hallottam. Félreállok, azonnali olajellenőrzés. A nívópálcán a pozitív tartomány felénél az olaj, pedig a leállás után még vissza sem folyt minden a teknőbe. Telefon a mostani szerelőnek. Nem tudja, látni kellene. Holnap kész a Golf, hagyjam ott. Telefon a réginek. Rögtön az olajszintet kérdi. Mondom, többszöri ellenőrzés után rendben, addig méregettem, amíg elfogyott az összes cuccom, amivel nívópálcát lehet törölgetni. Akkor az olajnyomás lehet, de mivel van benne olaj és nem is csöpög, a jelzőgomba unhatta meg a munkát, kétperces munka. Nem mondhat mást, minthogy autómentő, nehogy besüljön a motor.

Kicsi pihenő után újraindulunk.
Semmilyen hibajelzés.
Azért majd megmutatom valamelyik szerelőnek.

malacorru-passat.jpgVisszakaptam a malacorrút.
Nem ma, hanem tegnapelőtt, 2016 június 21-én a délutáni órákban.

A Golfot ott kellett hagynom, ami közben hétfőn Parndorfnál átlépte a 100.000 kilométert. 13 éves korára talán ideje volt. Folyt belőle valami, mint a helyszínen kiderült, a fagyálló a vízpumpánál. Amit néhány hete cseréltek.

Néhány hét híján egy év alatt elkészült az öreg autóm felújítása.
Búcsúzóul még fizettem 120e Ft-ot azért hogy belekerült egy tolatóradar (megszoktam, megszerettem a Golfét) és a hátsó ablakokra is elektromos emelő.
A szerelő magára vállalta a hátsó ajtók zárjának javítását, cserélni kellett a központi zár mozgatta motorokat és ugyancsak garban ment az ABS javítása. Igaz, a kontroll lámpa azóta is felvillan olykor-olykor.
Azt tegnap vettem észre, hogy a vezető oldali ajtó üvegét kicserélték. Kértem az első szélvédő cseréjét és a jobb első ajtó üvegéét, mindkettő sérült volt, de a vezető oldalit nem. A kért üveget vadiújak, a nem kért üveg pedig olyan karcos, hogy alig látok ki rajta a visszapillantó tükörnél. Biztos hogy nem az enyémet karcolták össze, abban ugyanis bele volt gravírozva a rendszám...

 

 

süti beállítások módosítása