Az elmúlt hétvége mozgalmasra sikerült.
860 kilométert mentünk, 1 tank benzinnel, légkondival, olykor autópályán, 150 km/h körül.
A verda csodálatosan muzsikált, voltunk Dombóváron és Tokajban is.
Hétfő délután a szokásos napi útról hazafelé Budaörsön, az M1-M7 kivezetőn a Decathlon magasságában leálltunk. A frász kerülgetett, mert valami európai statisztika szerint ha leállsz a javítósávra, kábé 40 perc múlva belédszáll valaki és rettegtem már az út szélén, igaz, nem autópályán. Itt épp egy rendőr intézkedett, tehát hátulról biztosítva voltam. A töltés lámpája villogott. Kikapcsoltam az összes fogyasztót, fényszóró, rádió, légkondi - és az autó pöccre beindult. Hazamentem, beálltam a garázsba.
Másnap olajcseppek voltak a motor alatt, ugyanott, ahol legutóbb.
Irány Vörösvár.
Emelő.
Megtaláltuk az olajfolyást.
Találtunk még egy szétkorrodált kipufogó középdobot, egy szétnyílt gumiharangot a bal első futóművön és amitől lehidaltam, két öklömnyi lyukat az alvázon. Lefotózni sem volt lélekjelenlétem.
Ottmaradt az autó és kétségek között jöttem el.
Lehet hogy itt a vége? rezegalec.jpg

Az ABS javíthatatlannak tűnik.
A vezetőülés felújításra szorul, de szivacsot már nem lehet kapni hozzá.
A fényezésen is vannak kisebb csúnyaságok, a tanksapka körül, a két bal ajtón egy-egy átrozsdásodott rányitás, a bal hátsó sárvédő élén is egy kis rozsdafolt, felverődések a motorháztetőn, a tető-csomagtartó okozta sérülések javítása a bal első ajtó fölött - és most ezek.
340e kilométer fölött vagyunk.
Megint a tízéves kölcsön Golffal járok.
Puhán, csendesen, kényelmesen, igaz egy kicsit komótosabban, mert csak 1,4 literes.
És még nem tudom, mit fogok csinálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://malacorru.blog.hu/api/trackback/id/tr517596486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása